Nyelvi evolúció - egy fejlett technika bloggereknek és marketingeseknek
Nem csak a hűségprogramokkal meg pontgyűjtéssel lehet ám "arany kalitkába" zárni az ügyfeleidet, van erre sokkal kifinomultabb módszer is.
Érdekes jelenséget figyeltek meg a University of Reading kutatói: a nyelv nagyon lassan fejlődik, de jelentősen felgyorsul, amikor egy kisebb csoport leszakad egy nagyobbról, mondjuk egy közösség egy szigetre vagy egy új helyre emigrál.
Ilyenkor a legnagyobb hajtóerő a saját, független identitásuk kialakítása, és ennek az egyik eszköze egy saját nyelv létrehozása.
Várj, ne menj el, mindjárt jön, hogy mi köze ennek a marketingedhez!
A vevőidnek is szüksége van egy ilyen identitásra, illetve Neked van szükséged arra, hogy ezt kialakítsd és fenntartsd, hogy egy stabil vevőkört építhess magad köré.
Ennek az egyik eszköze egy saját nyelv kialakítása - de ne izgulj, nem egy idegen nyelvről beszélek, hanem csak arról, hogy kezdj el bizonyos szavakat, kifejezéseket használni, ami akár szakszó, akár az adott környezetben új, idegen, furcsa - de amit Te "stip-stop" lefoglalhatsz. A feladat pár ilyet elkezdeni konzekvensen használni, hogy az olvasóid, ügyfeleid megtanulják. Ezeket használhatod a blogodban, hírleveledben, infó anyagaidban, weboldaladon, előadásaidban - de a lényeg az, hogy használd következetesen és rendszeresen.
Az igazi csoda akkor történik meg, amikor a vevőid elkezdik ezeket a szavakat visszamondani, vagy egymás közt használni, mert akkor tudod, hogy már a Te nyelvedet beszélik.
(Erről és még 9 hasonló nagyon egyszerű módszerről tartottam egy előadást a 2007-es Gazdag Tanácsadó konferencián, aminek a felvétele április 2. felétől kapható lesz.)
A University of Reading kutatásának részleteit itt olvashatod el. Reading (ejtsd: "reding" és nem "ríding") egy randa ipari város Oxford közelében, de mégis nosztalgikus emlékek kötnek oda: ott vettük a nagyobbik fiam, Dávid első babakocsiját, ő ugyanis azon a környéken született - és így egész életében jól szórakozhat, amikor megkérdezik tőle, hogy "születési hely?" - "High Wycombe - betűzzem?"




38 hozzászólás eddig
Missbagoly
Mert nekem semmi sem jut eszembe, max. a "szilanizált" ruha, de ez nem volt éppen nagy hatással rám, mert még egy Silant sem vettem.
Neked pl. mik ezek a varázsszavaid? :)
Hát erre nem feliratkozott a másik hírlevelemre is?
Sőt, mitöbb, nem átallotta végigolvasni, és még kérdezett is utána!
Akinek pont nem hasznos infó, az talán hosszúnak érezheti, de nem véletlenül olyan hosszú... Mint, ahogyan ez a bejegyzés sem, itt a blogon.
Lehetett volna így is: kezdj el egy nyelvet beszélni az érdeklődőkkel.
Aham, ez nagyon jó infó, de mégis hogyan? Miként? Miért? Miről veszem észre, hogy egy nyelvet beszélünk? Hogyan irányítsam a dolgot?
Minden kérdésre megvan a válasz is, úgyhogy ez így jó, ahogy van...
Tanulj, ne azt keresd, hogy miért nem jó a szöveg!
Ja, és aki leiratkozik... Annak viszlát és minden jót!:)
Most, hogy már tudom tudatosan is, hogy ezeknek ilyen jelentősége van, ezután jobban odafigyelek a használatukra...
És már jelentkeztek is így rá!
Kazal Kolos
Most, hogy felnőttek lettünk (komoly üzletemberek?!); elkezdhetnénk újra élvezni...?
A múlt héten délben felhívott egy részeg fazon és elmondta, hogy azért rúgott be, mert megkívánta a citromos vodkát, miután elolvasta a híreket. Elment tehát a kocsmába, mert otthon neki nem volt vodkája és lehúzott pár decit.
Azt hiszem szerkesztői karrierem csúcsára értem. Innen már csak lefele visz út... Most kéne abbahagyni!
A naponkénti blogozók bevett szokása pld: Szép napot, stb. Figyelmet keltő, de fárasztó. Ej, pedig kedves!
A marketingben nagyon fontosnak tartom, hogy az "Én" stílusom hozzátapadjon a nevemhez, ami gyúttal tükrözi is személyiségemet. Hiszen felvállalom önmagam teljes egészében. Ez a bizalom egyik legfőbb alappillére.
Nem tévesztve szem elől édes anyanyelvünket.
- reklámzaj;
- kkv (ezt nem Gábor találta ki, de amióta használja, mindenki ezt emlegeti, sőt, mindenki úgy pozícionál, hogy "én vagyok a kkv-k ....-ja";
- pozícionálás (ezt sem Gábor találta ki - gondolom -, de aki olvassa, ebben a formában használja, ráadásul többnyire rosszul, mégis Gábor szóhasználatát követve);
- "lézerpontosságú" - ezt is sokaktól olvastam már, de először Gábortól hallottam.
Elsőre ezek jutnak eszembe, de nyilván sokkal több van. Valószínűleg azok a leghatékonyabbak, amelyeket használunk, de észre sem vesszük, hogy innen vettük át őket.
Jók ezek, olyanok, mint egy márka védjegyei.
Horváth Attila
Eredetileg kis fémbigyónak a megfelelő lyukba illesztését kifejező szakszó volt:))
Itt új értelmet kapott, és való igaz, máshol rosszul használják, és ha meglátok valakit, tudom, hogy Gábortól "ismerjük egymást".
Ez tök jó!
A kkv-tól hányok...
Esküszöm, már épp kkv-nak készültem, amikor azt sem tudtam még, mi az a kkv...
cég, és kész. kiscég, közepescég, nagycég, szevasz...
úgyhogy nem mindennel értek ám egyet, de ez abból is ered, ahogyan mások használják...
az, mikor úgy akarnak megszólítani egy-egy marketing anyagban hogy "kkv cégvezető", na az undorító... számomra...
el is fordulok:)
különben is, mekkora hülyeség már egy napon említeni a kicsit meg a közepest?
nem?
A közepes az már nyugodtan érezheti magát nagynak a kicsihez képest, a nagyok meg amúgyis B2B intézik a dolgaikat...
Vagy rosszul látom?
- csali stb
ezekre mind odafigyelek, hogy gyakran szerepeljenek.
Missbagoly, így jó?
A csalit viszont már úgy használom, mint valami sporthorgász. Mikor marketinget főiskolán tanult ismerősnek mesélem, hogy "Képzeld, készen vagyok a legújabb csalimmal", akkor én nem értem, hogy ő miért nem érti:))) Hiszen marketing!
hehehe
ez szuper jó dolog, köszi a bejegyzést!
• Eredményes online marketinget kívánva, üdvözlettel: Csepregi Balázs, vezető tanácsadó Internet-Marketing.hu
• Az Ön szolgálatában: Marketing MEGOLDÁSOK www.marketingmegoldasok.hu
• Mosolygós napot Károly! (Ez levélkezdés Pongor-Juhász Attilától) http://www.nincs-szukseged-fejvadaszra.hu
• Nekem tetszik. És neked? Vastag László http://vastag.blog.co.yu
Mennyivel jobban hangzanak, mint „Kedves Károly!”, „Tisztelt Uram!”, „Üdvözlettel... cégvezető” Ezek mintájára találtam ki az én aláírásomat, amire már érkezett hasonló tartalmú, ám egyértelmű visszacsatolás. Csak éppen nem tartottam olyan nagy jelentőségűnek.
Ezek a lehetőségek itt vannak a szemünk előtt, mégsem vesszük őket észre. Ezért jó, ha valaki felhívja rá a figyelmemet.
Szép napot és bőséges bevételt kíván
Károly Vajdaságból
Nekem a hosszabb bejegyzésed jobban tetszett. Kérlek, inkább olyan hosszan fejtsd ki az ötleteidet - ingyen, mindenkinek - amennyire csak időd és energiád engedi.
Aki tanulni kíván, elolvassa, akit nem érdekel, az meg továbbmegy.
A GT előadásodra emlékszem...
Ugyanezen a konferencián azt is mondtad, hogy a negatív bejegyzésekre nem kell reagálni.
Most itt miért változtattad meg korábbi véleményedet?
Mi volna, ha valaki bedobná a gyeplőt a lovak közé, és nagy kegyesen hagyná, hogy egy csoport, vagy egy városi szubkultúra részt vegyen a cucca felépítésében?
Hogy úgy használják, ahogy ők akarják, úgy értelmezzék, ahogy nekik kellemes, akár tök másképpen is mint azt a tulaj eredetileg képzelte...?
Ha hagyná, hogy mítosz teremtődjön körülötte? Rejtélyek, hiedelmek suttogó propaganda...
Ha nem elégítené ki maradéktalanul eleinte a keresletet, hanem csak a kiválasztottak kaphatnak?
Akkor olyan cucca lenne amit egy csoport vakon vásárolna, drágán, bármi is az...
Ki ne szeretne egy ilyen kellemes állapotot?
Persze, ez se az én ötletem, hanem valmelyik guru... Ilyen gonoszságot én mint egyszerű, becsületes kétkezi munkás, csak nem...
Ilyen cucc pl. a Red Bull, meg a Martens bakancs, meg az Ideglelés /film/, a guru szerint... Nem birom leírni a nevét, bony. elfelejtettem...
Igaz, jogos még az a kétely, nem hasonlítanak az ilyen dolgok túlzottan egy szektához? De... De ki törődik vele, ha dől a lé?
Meg tudnád pontosabban nevezni, hogy melyik anyagban ír erről a szerző, mert az oldalán fent van egy csomó írása...
http://www.evolution.reading.ac.uk/Publications.html
Köszönöm!
Kellően lusta, és igen, bevállalom, most agyonhajszolt alkalmazott vagyok ahhoz, hogy az elsők közt olvassam Gábor új bejegyzéseit. Mikor elolvasom, vagy egy csomó ötletem, mit lehetne reagálni rá, de előtte azért elolvasom másokét is, nem írta-e már előttem valaki ugyanazt?
Aztán mire végigérek, már baromira nem is arról megy a beszélgetés, ami a blog témája volt, így aztán kellően belebonyolódok én is... :)
No de: Ja, a saját nyelv tulajdonképpen pszichológiailag is magyarázható. Maslow-s közösséghez tartozás? Én nem érzem benne az "ellenségképzést", sőt éppen az ellenkezőjét. Nem az ellenség a kulcs, hanem a szövetséges.
De ez tök jól megfigyelhető munkahelyen is. Nálunk régen mindenki bazmegolt, hát én is, és fel sem tűnt, amíg a vasárnapi ebédnél le nem állítottak...
Minden embernek vannak ilyen szófordulatai, az meg a guruvá válás útja, ha ezt tudatosan alkalmazod.
Saját tapasztalat, hogy amikor egyszer vevőnek azt mondtam saját termékünkre, hogy k_rva drága, de... nem vette zokon, mosolygott, és talán otthon úgy adta elő, hogy vettem egy k_rva drága terméket, viszont ez és ez...
Nem javaslom pont ezt másolni!!!
Igyekeztem az említett előadás hatására odafigyelni ezekre a szavakra, szófordulatokra.
Szerintetek gáz, ha mondjuk angol vagy spanyol kifejezéseket is használok visszatérően? Vagy jobb lenne ezeket inkább magyarul írni?
Érdekes téma egyébként a hajón dolgozott ismerősök között is sok (esetenként magyarul ragozott) angol kifejezés használata. Persze ezektől az itthoniak szemében mindjárt beképzeltek, felvágósak lesznek. Sajnos. Pedig ők tényleg a crew-mess-be jártak enni, az open-deck-re pedig friss levegőt szívni...
Egy minta: nézz bele Neil Strauss "A játék" c. könyvébe, és meg fogod látni, hogy miről beszélek.
Én pl. ezt nem szívesen használom, csak esetleg akkor, ha túl negatív, vagy hisztis a reménybeli...
De itthon ez már nem életszerű, csak mikor ott kint van az ember abban a környezetben. Itthon tényleg tűnhet cikinek a kívülállóknak.
:))
Na, elég volt Gábor szavainak felsorolásáról, ideje lenne már a sajátjaimmal foglalkozni:D
Nem rég azt olvastam, hogy már előfordul a diplomamunkát is SMS-szlengben adják be…
Szerintetek, van olyan értékesítés terület, ahol már ezzel is meg lehet jelenni esetleg valaki már látott ilyet?
Mire gondolok?
A 7köznapok +megoldása szmodra, h te …
Üdv: István
Amúgy ez egy nagyon jó ajánlat, és szerintem ezt kevesen vállalják be! Ja, és ez komoly vagy csak egy áprilisi tréfa?
Renáta
Szerintem pl.: a fentebb emlitett SMSszlenget nem fogja kenterbeverni.
Minden estre figyelmet érdemel, de ez igazából az irók felelősége elsősorban.
Generációk, politikai vonulatok, szakterületek mentén már kialakulóban az árkok, szakadékok.
A web2 kifejezés azért ennél jóval többet takar, ne egyszerüsitsük le ennyire, ne általánositsunk. A web2 az minimum koncepció, de lehet sokkal több.
A "mantra" csak egy eszköz!
Provokátor
Nem hinnám, hogy probléma ha idegen kifejezéseket használsz. Engem pont amiatt szoktak fellengzősnek, beképzeltnek mondani mert rettenetesen vigyázok, hogy ne használjak külföldi kifejezéseket. Állítom, hogy a magyar nyelv úgy szép ahogy van, nem kell elrondítani.
Viszont ha a célközönséged úgy igényli akkor mindent bele! Más úgysem olvassa végig!
Egyébként én is saját zsargont fogok létrehozni (csajozás témában); de amolyan szub-szlenget. NV is csinál valami hasonlót (PBK = Pillanatnyi Becsajozási Képesség :-))
Amúgy mit lehet csinálni, ha a kiadó szerintem nem tett meg mindent, hogy a könyvet bereklámozza (és nekem is fontos lenne, hogy a könyvet ismerjék)?
Üdv,
Halmos András (szakmai lektor)
Egy példa: ha ma az USÁ-ban ki szeretnél adatni egy könyvet, akkor a kiadók egyik kérdése az lesz, hogy a saját körödben mekkora tömegnek tudod népszerűsíteni azt? Azaz már az írótól is elvárják, hogy legyen egy olvasótábora, ügyféllistája, amelynek reklámozni tudja a könyvet. Itthon ezt még egyetnel kiadótól sem hallottam.
Szóval a mottó ugyanaz, mint a Sebastian-é a Kis Hableányból:
"Ha valamit el akarsz intézni, legjobb, ha saját kezedbe veszed a dolgot"
Üdv,
Halmos András