Képzelt konzultáció Szent Istvánnal
Igaz történet: csörög ma a telefon, "Szervusz Gábor, Szent István vagyok, Navigátor előfizető, a nyílt napi konzultációmat szeretném igénybe venni!"
WolfG: "Köszönöm, hogy hívsz, miben segíthetek?"
SzentI: "Gründoltam egy kisországot, most már egy jó ideje, és körülöttem látom itt a sikeres országokat, de valahogy nekünk nem megy. Gondoltam, megkérdezlek, hátha a marketingünkkel van a baj!"
WolfG: Mielőtt belemennénk a marketingbe - Te vezeted a céged, Te vagy a felelős a marketingért?
SztI: Nem, én inkább alapításban vagyok erős, nem vagyok egy menedzser - van egy tőlem független vezetőség, ők intézik a mindennapi ügyeket. De a stratégiában még úgy-ahogy, hallgatnak rám.
WolfG: Melyik üzletágról beszéljünk?
SztI: Nézzük a cég egyik nagy bevételi forrását, a turisztikát! És ha lehet, kezdjük a stratégiai kérdésekkel!
Célközönség
WolfG: Rendben, beszéljünk a stratégiáról. Több, jobb turistát szeretnétek, és nagyobb bevételt, nagyobb profitot az egész üzletágból. Az első kérdésem rögtön az, amit más cégektől is azonnal az elején megkérdezek: ki a célközönséged?
SztI: Hogyhogy ki a célközönség? Hát mindenki! Ide jöhet felnőtt, gyerek, szegény, gazdag - a cég választéka elég széles, mindenki talál benne valamit, ami tetszik neki, nem?
Pozícionálás
WolfG: Sajnos az ilyen kis cégeknél ez probléma szokott lenni, ugyanis bár van "minden", de nem tudsz választékban versenyezni a nagyobb cégekkel, ahol ugyanazok mind megvannak, amik a Te cégednél is, csak értelemszerűen mindenből nagyobb a választék. Ezért kellene kicsit szűkíteni a célpiacot, hogy valójában kit is akarsz ELSŐSORBAN. De ez egy nehéz kérdés, lépjünk inkább tovább - majd visszatérünk még erre - de akkor közelítsük meg egy másik oldalról a dolgot: mi a céged pozícionálása? Vagy kérdezem egyszerűbben: összehasonlítva a többi kisebb-nagyobb céggel, mi az, amiért egy turistának érdemes Téged választania, és nem valaki mást?
SztI: Hát, ez egy nagyon szép cég, gazdag látnivalókkal, érdekességekkel, kultúrá...
WolfG: bocs, hogy a szavadba vágok, ez mind szép, de ezt bármelyik másik cégnél is megtalálja egy vevő. Van-e valami, BÁRMI, amiben a Te céged egyedi?
SztI: (hosszú csönd) ...
WolfG: Nem kell, hogy feltétlenül valami előny legyen. Lehet akár egy egyedi hiba, hiányosság is, amit majd előnnyé változtatunk - de persze legjobb, ha valami kiemelkedő előny, amit mások nem tudnak könnyen leutánozni.
SztI: Igen, ezt már hallgattam az MTSZ-ben (Marketing Tervezési Szisztéma - a szerk.) és már akkor is gondolkodtam, hogy mi lehetne ez! Talán lehetne kezdeni valamit a termálvizekkel ... nem tudom ... az elég egyedi, nem?
WolfG: Na, ez jó! Kinek jó az ilyen, ki ennek a fő célcsoportja?
SztI: Főleg az idősek szeretik. Kellemes, meleg víz, pancsoló gyerekek vagy csapkodó gyorsúszók nélkül. Csak nyugi, egészség, kényelem...
WolfG: Na, kapizsgálunk valamit! Ha a cégednek van egy ilyen "természetes" előnye, és annak van egy célpiaca, akkor máris ki lehet terjeszteni ezt az egész stratégiára! Csak egy nyers ötlet, de akkor ha elkezded reklámozni, hogy a céged ... bocs, mi is a cég neve?
SztI: Magyarország Bt.
WolfG: ... szóval ha elkezded reklámozni, hogy Magyarország Bt - Európa Floridája, ahová a gazdag nyugdíjasok jönnek a termálvizek miatt - akkor az már egy jó pozícionálás, egy jó célpiac, ami köré fel lehet húzni egy marketing stratégiát, egy bizniszt, ami kilóg a tömegből! Ez már más mint a többiek. Ennek van arca, van márkaereje. Nem azt mondom, hogy pont ezt a stratégiát válaszd, de mindenképpen olyat válassz, ami legalább ilyen karakteres, hiszen egy kis bétének a nagyok közt CSAK akkor van esélye, ha erősen pozícionált!
SztI: Köszönöm, igen, ez remek ötlet, Európa Floridája :) Lehet még egy kérdésem, látom, hogy a 15 percem még nem telt le.
WolfG: Persze, van még egy kis időnk! Miben segíthetek még?
Átállás egy másfajta marketingre
SztI: Nagyon sokba kerül, hogy állandóan reklámoznunk kell a céget, lehet ezen valahogy segíteni?
WolfG: Nagyon is! Kell hozzá egy minimális szervezőmunka, de ezt már az ügyfeleim többsége így csinálja. A lényeg, hogy drámaian csökkenthető a reklámozási kiadás, az eredmények csökkenése nélkül, ha mostantól amilyen hamar csak lehet, a meglévő érdeklődőidet, vevőidet áttereled direkt marketing csatornákra.
SztI: Ezt kifejtenéd?
WolfG: Na jó! Ez azt jelenti, hogy ha valaki már egyszer vásárolt Nálad, akkor óriási hiba, ha legközelebb onnan értesül a következő akciódról, hogy elolvassa a reklámját az újságban vagy látja a tévében. Ez olyan, mintha a szomszédos cég királya szervezne egy születésnapi bulit, és Te nem onnan értesülsz erről, hogy a követe személyesen hív meg, hanem egyik nap kinyitod az újságot, és ott látod! Te, mint régi partner, joggal várhatnád el, hogy különleges elbánásban részesülj, és hogy külön értesítést kapj - nem úgy, mint a nagytömeg.
SztI: Értem ennek a stratégiáját, de gyakorlatban ez hogy nézne ki?
WolfG: Úgy, hogy ha valaki eljön turistaként, akkor elkéred a címét - email, postai, sms - legjobb minél többet - és onnan kezdve vele CSAK ezeken a direkt csatornákon keresztül kommunikálsz. Ugyanis az sokkal olcsóbb mint a tömegmédiában való hirdetés, és sokkal hatásosabb. Ráadásul személyre is szabhatod. Képzeld csak el, milyen ereje lenne annak, hogy valaki idejön nyaralni, és egy hónap múlva kap egy borítékot, rajta ez: "Feladó: Magyarország". És benne egy levél, ami megköszöni, hogy itt voltál, ebben és ebben a szállodában, és itt van egy bón a következő utazásodhoz, amúgy is ősszel kiváló szüreti programjaink vannak a termálvizes helyek környékén, stb."
SztI: "Feladó: Magyarország", ez tetszik!
WolfG: A vevőnek is tetszene! Sajnos viszont lejárt a negyed óra és látom, hogy már hív a következő Navigátor tag...
SztI: Szóval célközönség, pozícionálás és direkt marketing - ezt megjegyzem. Köszönöm a konzultációt, a legközelebb is hívlak, akkor majd beszéljünk az egy főre eső költés maximalizásáról, jó?
WolfG: Remek! Várom a hívásod, aztán addigra halljak ám eredményeket is!
SztI: Na de Gábor, tudod, hogy én nem csak olvasom, hanem csinálom is!
WolfG: Tudom bizony - ilyen alapítókra van ma szükség!
Klikk, tárcsahang, csöngés...
"Szervusz Gábor, XVI. Benedek vagyok! Akkor most folytathatjuk a múltkori beszélgetésünket a piaci részesedés csökkenéséről?




32 hozzászólás eddig
Volt valami konkrét inspirációja (valamilyen élmény vagy reakció az országot népszerűsítő marketingakciókról)? A párhuzam nagyon jó és világosan érthető, remélem, az illetékesek is olvassák a blogot ;)
Üdv,
Márti
A blogban a rövidített verziót látod, erről órákat tudnék beszélni...
Ez utóbbi azonban nagyon tetszett, nem konkrét tanáccsal szolgálsz, hanem ki-ki vetítse ki a saját cégére, és találjon önálló, testreszabott marketingstratégiát. Eddig ez volt a legjobb.Gratulálok.
Nem lenne rossz ötlet ha Erdélyben is szerveznétek konferenciákat, lenne piaca.
Én Székelyudvarhelyen élek, ahol elég sok a sikeres vállalkozás, és az emberek szorgalmasak, szeretnek dolgozni.
Kokó különben volt Székelzudvarhelyen pár éve.
Várom a további tanácsokat.
Pál Júlia
Ugyanakkor meg is mosolyogtatott, hiszen érdekes volt az ötlet, amibe csomagoltad az üzenetet. Magam is "írok", így ez egy üdítő folt volt.
Ez az irány nekem nagyon tetszik!
Gondolom a címzett a Magyar Turizmus Zrt., de ne legyenek illúzióid...
Képzeld el, az éppen aktuális vezetőség az erre elköltött pénzből hány "baráti" céget építene fel, miután sajátjaként kezelte a beérkező címeket.
Nem mondom még így is lenne bevétele az országnak, mert a turisták mégiscsak itt költenek és az itthagyott pénz egy részét nem tudnák irányított "turistafosztogató" csatornákra terelgetni. Mondjuk még valami adót is fizetnének...
Talán az lenne a jegjobb, ha ez a szervezet, vagy majd az utódja (mert tudjuk, hogy minden kormányváltás után az első teendő a régi szerződések felbontása és a sajátok megkötése - függetlenül attól, hogy azok jók vagy rosszak voltak) képzéseket tartana a turizmusban érdekelt vállalkozóknak, hogy az ilyen és hasonló hatékony eszközökkel hogyan tartsa karban saját vendégkörét.
Ehhez persze megfelelő trénereket alkalmazna és minden szezon után mérné bekövetkeztek-e a tervezett változások.
Talán akkor nem frontálisan támadná le az angol piacot egy házasságtörésre csábító balatoni klippel, ahelyett, hogy elmondaná, a Balaton déli partja a legideálisabb nyaralóhely családosoknak, mert Siófokot és Zamárdit leszámítva visszafogott az éjszakai élet és a gyerekek biztonságosan pancsolhatnak egész nap a parttól 150 méterre is sekély vízben. Ami éppen ezért hamarabb felmelegszik, mint az általa ismert tavak vize.
És akkor lehet, hogy a déli part településeinek többsége nem azon sírna, hogy Siófok elszívja előlük a vendégeket, hanem elkezdene Európa gyermekmedencéjévé válni és a családosokra kezdene építeni. Ők sem költenek kevesebbet, mint az éjszakában mozgók (leszámítva a drogokat, amiről viszont tételezzük fel, hogy nem állami bevétel).
Azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogy kigyúrt kidobóemberek korzózzanak a strandokon és számolják össze a parton a gumikacsákat.
Mindegy - nekem elég az is, ha valaki meglátja benne a párhuzamot a saját cégével ;-)
Ízelítő az árakból:
- jégbor: 1.000 Ft/dl
- mangalica zsíros kenyér (lila hagymával): 800 Ft/szelet
És az emberek válság ide, vagy oda, veszik és veszik és veszik...
Éljen a mangalica! Van remény!
Először azt hittem, valaki tényleg felhívott így:)
Amúgy tényleg borzasztó, hogy vannak értékeink, amiből talán pénzt lehetne csinálni, nem pedig elkótyavetyélni.
Ötleteljünk, és küldjük szeretettel az Országimázs Központnak:)
Mi is tehetünk érte, csak az a kérdés, hogy akad-e itthon elég talpraesett vállalkozó, aki az ügy mögé állna. Szerintem jó helyen vagyunnk.
Ugye nem mondod Gábor, hogy a cikket 7 perc alatt írtad meg? :-)
Üdv,
András
Magyar reklámot jót viszont még nem igazán láttam. Ha valaha ilyen irányba is szeretnél alkotni, akkor hajrá! :-)
http://www.marketingblog.hu/
Nem tudom, egyeztetek-e azokkal, akiknek az anyagait teljes szövegegyezéssel betették. A http://www.marketingblog.hu/forrasok alatt szolidan megjegyzik, hogy az anyagok nem az ő tulajdonukban vannak.
Jogilag nem tudom, hogy van az ilyesmi, etikailag annál inkább (amennyiben nem egyeztettek a szerzőkkel).
Ha egyeztettek veled, az persze más.
Üdv:
Horváth Attila
(Szóval nem én, és jelen időben, hanem ők, és múlt időben.)
A forrás feltüntetése ilyenkor kevés, a szerző írásos engedélye is kell.
Ha ebből nekik közvetlen haszon származik, akkor tényleg jogellenes, ha nem, akkor pedig meg kell köszönni nekik a jó reklámot és talán kérni kell egy logót mellérakni ;)
Lendületet adott a svájci példa és a düledező balatonalmádi örökségből pár év alatt virágzó csendes "falusi" szállást építettem, elégedett, jólfizető vendégekkel, akik vitték szállásom jó hírét messzire.
Az irigy szomszédok és a kapzsi hivatal szemétkedéseit viszont egy idő után nem tudtam hatásosan kivédeni, kompenzálni és az első adandó alkalommal csalódottan átnyergeltem oda, ahol nem tesznek tönkre, jobban érezhetem magamat, alacsonyabb a rizikó, nem készül ki az ember, nem kap szívinfarktust, nem verik be a szélvédőjét, ablakát.
Mikor lesz itt jóvilág és virágzó ország fényes turizmussal, jókedvű lakossággal, szolgálatkész hivatallal és elégedett emberekkel?
Szarházi Rákosi Mátyás salgótarjáni beszédéből idézek: "nem a zsömle kicsi, a pofátok nagy!"
Sőt magyar város is van ilyen.
- családosok magyar "vizi-eurodisneylandjét"
- vagy a nászutasok (még szűkebb -túl szűk)magyar "hovát-tengerpartját" stb..
Igaz, hogy a nyugdíjasok kedvelik a helyet, de mi lenne, ha mondjuk célzott reklám fiatalabb generációra > több érdeklődő > fiatalabbak ellepik> pancsolás > nagyobb bevétel > nyugdíjasok máshová mennek.
Összefoglalva, mi a vesztessége annak, hogy a gazdag nyugdíjasokra koncentráltunk, ahelyett, hogy új image-el megcéloztuk volna a fiatalokat, akik lehet h nem ismerik ezt a helyet? Tudom, hogy a nyugdíjas pozícionálás nagyon erős, de mindig ott a kisördög, hogy vajh mit veszítünk.
Az is lehet,hogy ezen nem kéne gondolkodni, hanem csinálni azt ami adott...vagy egyszerűen piackutatni :-)Jobb ma egy túzok...
és ez már hű-de egyedi :-)
Kedvencem az egyszerű mezítlábas parasztmarketing: végigmenni egy strandon, (pl. Hajdúszoboszlón) és megkérdezni a visszajáró magyar nyugdíjasokat, hogy mit szeretnek benne.
A visszajáró vendég a legértékesebb, tehát biztosan lehet találni olyan motivációkat, amik a külföldi "gazdag" nyugdíjasokat is idehozzák és itt tartják.
Tudtommal ilyen kb. egynapos vizsgálatot még nem végzett senki.
Amúgy! Felfoghatatlan, hogy a magyar gyógyturizmust hogy nem lehet jó pénzen és tömegesen eladni külföldön? Akinek fáj a gerince, köszvény gyötri, stb az nagyon komoly hajtóerő a gyógyulásra, tartós, hosszan tartó hatású tüneti kezelésre.
Ha már turizmus! Szerintem a turizmus fellendítése a hazai turizmus fellendítésével kezdődhet igazán.
A magyar embert lehet(ne) leggyorsabban, legolcsóbban elérni és érdekeltté tenni (igen, érdekeltté); hogy idehaza nyaraljon. Enélkül nem alakulhat ki külföldön a hazai turizmus kultusza.
Márpedig kultusz nélkül nincs turizmus.
Egyébként ezen az oldalaon világosan leírják a jogi állásfoglalást a témában: http://www.marketingblog.hu/a-cel/
A hetekben jutottam el odáig, hogy meghatároztam a három célközönségemet és megterveztem a pozícionálást. Következik a végrehajtás. Biztos vagyok benne, bevételem és eredményem jelentősen meg fog nőni.
Kisvállalkozások számára szerintem ez lehet a kiút, ha bajban van.
Gyarapodó javakat minden olvasónak!
Erika
Hát a klasszikusok. Ha nálunk hirdetsz, ennyi meg annyi idő múlva ennyi meg annyi - legalább 50 % - kal több haszon...
Meg egyre több vevő, vendég, stb. Mindenfélék. Sokan. Mert a rengeteg megjelenés, a nyers hirdetési erő, rettenetes nézettségi adatok, blokkpozíció, főműsoridő...
Ebben hiszünk. Kiirthatatlanul magunkból indulunk ki. És ezt akarjuk hallani. És az attitűdöket nagyon nehéz megváltoztatni. Nincs időm kialakítani egy új szemléletet. Meg úgyse hisznek nekem...
Hajdúszoboszlón a Járja Panziónak meg éppen én adtam el egy ilyet... Boldog is vele. De mit is csináltam még?
Rita napja van. És a tulajok egyik lánya éppen Rita. Névnapi köszöntő elküldve...
Hátha egyszer csak eszükbe jut megismételtetni a kampányt. Nálunk...
Az hogy G.Dávid rendszeresen olyanokról ír, amire éppen szükségem van, már nem lep meg, a múltkor N.Viktor az egyik legnagyobb problémámnak beletrafált a közepébe ez már meglepett és most ez a megtörtént képzeletbeli riport hú ez megint telitalálat.
Köszönöm.
Akkor is, ha még soha nem hirdettem úgy...
Mert "az tud csak érvényesülni, akinek sok pénze van reklámra".
Na de akkor mivel reklámozta magát a multi "kiskorában", amikor még nem futotta neki az RTL Klubra?
Hát DM-el.
Próbáld csak elmagyarázni egy kisiparosnak! Aki mellesleg ügyfelei 90%-át DM-el szerzi. (Ha még nem dobták utánad a tokmánykulcsot...)
Tragédiája az, hogy nem tud róla.
Igaz, hirdet az újságba, ami saját bevallása szerint sz.rt se' ér. De hirdet, mert az tömegmédium.
"Mű - köd - ni - e - kell! B.sszameg"
De nem - mű - kö - dik. Hehehe...
Nagyon jó ötlet István királlyal beszélgetni! Rém aranyos, és kedves.Nem bánt meg senkit a stilus amint egy tényleg kezdőnek magyaráz.
Várom a következőket.
Üdvözlettel Klára.
Szent Istvánhoz: Jó példa, ne feledjük, komoly rendszerváltást csinált végig a néhai Vajk! Pár száz évre rendbetette, stabilizálta az országot. Fejek persze hullottak (szó szerint is, de ez ezer éve volt).
Pozícionálás felé már elindultunk, sőt a termál vizekre - az érintett vállalkozások összefogásával, piaci alapon - közös marketing tevékenység is létezik, persze mindig van hova fejlődni.
A termálvíz azért is volt jó példa, mert a turizmuson kívül az energiafüggőségünket is agyoncsaphatnánk, ha a pazarló, elavult GÁZOS távfűtési rendszerek helyett, a szinte ingyenes geotermális fűtésre koncentrálnánk.
Vezérigazgatónk hibádzik! Egy (1) ember, aki képes stratégiát alkotni, ahhoz csapatot felépíteni, és mindezeket végrehajtani! Nem 4 évre, 40-re, vagy 400-ra!
üdv:Kanga