Konferencia utózönge
Sokminden járt a fejemben, hogy mit írjak a konferencia után, de végül hadd szorítkozzak a lényegre.
Amikor elkezdtem a Marketing Commando-t 2001-ben, két fontos szempontom volt:
1) nekem tetsző munkát végezhessek,
2) és egy olyan célközönséggel, akikkel élvezet együtt dolgozni
A második pontról: a tegnapi konferencián gyakorlatilag mindenki ott volt, aki regisztrált, hiába a recesszió ("miért mennék el most egy marketing konferenciára?"); hiába volt a szmogriadó, hiába volt az akármilyen szintű jelzés az ónos eső miatt. A konferencia alatt egy mobilcsörgés sem zavarta meg az előadásokat. És ahogy elnéztem, végigjegyzetelte a többség az egész napot. Aki a szünetekben odajött, azoknak mind remek kérdésik, izgalmas problémafelvetéseik voltak.
És ezt nem csak azért írom, hogy szembedícsérjem a résztvevőket - bár bőven megérdemlik - de azért is, mert szerintem nekünk, vállalkozóknak az életére rendkívül erős hatással van az, hogy hogyan választjuk meg a célközönségünket. Gondolj erre, amikor 2009-ben reklámozol: milyen embereket vonzol azzal a reklámszöveggel, amit írsz, azzal a marketing stratégiával, amit folytatsz?
Egy kérés azok felé, akik ott voltak tegnap: ha tetszett, írnál egy pár mondatos visszajelzést, amit felhasználhatunk a majd ebből készülő anyag reklámjában? Kérlek ide küldd: hello kukac marketingcommando.hu. Ha ide a hozzászólások közé is megírod, azért is hálás leszek. Kösz!
Szeretnék nyilvánosan is köszönetet mondani azoknak, akik egy ekkora méretű rendezvény sikerében közreműködtek:
- Az előadóknak:
Carrigan Katának
Jagodics Ritának
Damjanovich Nebojsának
és Janata Krisztának, a nap "háziasszonyának" - Média támogatónknak, a Zöld Újság Zrt-nek, a Világgazdaság c. piacvezető üzleti napilap kiadójának,
- Fülöp Zoltánnak, a tavalyi Év Marketingese Díj nyertesének, aki a konferencia PR tevékenységeit koordinálta,
- A konferencia rendezvényszervezőjének, az Event Institute-nak,
- A hang- és videótechnikai partnerünknek: az AV Advice-nak
- Nagy Bélának ( Outside Design); aki a konferenciához kapcsolódó grafikai munkákat végezte,
- Hajdú Lászlónak a ( Fotó Hajdú)-tól,
- És a Marketing Commando teljes (cégen belüli és kívüli) csapatának - Ti vagytok messze a legjobb kollégák, akikkel valaha együtt dolgoztam! Köszönöm, hogy már nem vagyok magányos farkas :)




64 hozzászólás eddig
1. Megerősített abban, hogy jó úton járok.
2. Rendet tett a rendezetlen és megoldatlan kérdések között.
3. Új ötleteket és energiát adott.
Kell ennél több?
Köszönöm Gábor a nagyszerű összejövetelt!
Temérdek gondolat és ötlet születik ezeken a rendezvényeken. Ezért akkor is érdemes eljönni, ha úgy érzed, új tudást nem feltétlenül várhatsz. Az már közhely, hogy ebben az esetben is lesz egy mondat, vagy egy szó, ami a többszörösét éri a részvételi díjnak. Pláne a tegnapinak! :)
Lehet, hogy nem volt szándékos (ebben az esetben ez most akár egy jó tipp is lehet :)); de azt az érzetet kelti, hogy figyelembe vettétek a forgalom éves alakulását, és a januári pangóbb időszakra is kidolgoztatok egy „évkezdő díjszabású” programot. Ennek megfelelően aztán év közben lesznek olcsóbb, és befektetés igényesebb ajánlataitok, az adott hónap korábbi forgalmának figyelembevételével.
A videotechnika professzionális volt, nagyszerű összhangot teremtve az élőkép és a prezentációs oldalak között.
Az egész rendezvénynek volt egy dinamizmusa, így fáradtan is könnyen végigkövethető volt.
Jó volt a sok humor, köszönjük, és gratula!
Az azért elképesztő, hogy előzetes és önzetlen megkereséseitek ellenére nem voltak felkészülve a környékbeli étkezdék a tömeg kiszolgálására. Ugyanakkor ez jó lehetőség nektek arra, hogy ügyfelekké konvertáljátok őket, hiszen van még mit tanulniuk! :)
Összességében hasznos volt, és segített elkezdeni az évet.
Köszönjük!
Barátsággal,
ahogy már sokszor megírtam, alapvetően szkeptikus (gyanakvó?) vagyok a sikermarketinggel szemben (http://mediablog.hvg.hu/2009112.aspx); a konferenciákat is rosszul bírom, ezért erre a rendezvényetekre sem mentem el. "Közvetett - igen megbízható - forrásokból":) úgy értesültem, hogy nem csak informatív, de igen jól szervezett is volt a konferencia. Gratula! (Lehet, hogy egyszer mégis csak benézek valamelyikre???)
Ezúton szeretnék gratulálni a konferenciához. Ha mondjuk pontoznám, mint ,,Marketing a tortán" erre a napra neked most 5 pontot adnék.
- Jó hangulat
- Kiváló előadások
Jól kifőztél mindent !
Konzekvenciám:
A marketing eszközök közül, mindig csak egy-két ötletet válasszak, de azt minden esetben rövid határidőn belül valósítsam is meg.S ha ezt megteszem, gyorsan megédesítem az életem (ételem).
Szép hétvégét mindenkinek !
Egyébként két külön lapra jegyzeteltem: egyikre az előadók anyagait, másikra a saját ötleteimet, melyek csak úgy előjöttek hallgatás közben. Néha ez a papír fogyott jobban...
Egy régi Navigátor számban van szó erről, "panem et circenses" tegnap mindkettő volt.
A jegyzeteim így néztek ki: egyik oldalon az előadás, másikon az ügyfeleimnél az azonnal alkalmazható konklúziók.
Ez az első konferenciád, amin részt vettem. Nem bántam meg. Valóban kaptam újdonságot, amit már a mai napon elkezdtem bevezetni a gyakorlatban is.
Nebojsa elég szakmai volt, körülöttem páran mormogtak, hogy elvesztették a fonalat. Remélem a többség nem, mert én is érthetőnek, sőt zseniálisnak találtam.
Kata és a konkurencia... zseniális. Egyre színesebb lesz a projekt, amin épp dolgozom.
Gábor, a Te előadásaid voltak a hab a tortán. Élvezetes, szórakoztató, hasznos és tartalmas volt.
Egyszóval köszönöm, hogy egy kicsit "gatyába ráztatok"!
De számomra így is gondolatébresztő volt az összeállított témák sora. Nemsokára egy másik honlapot fogok feltüntetni hozzászólásomnál. Már készül a segítségetekkel tanultak és a saját elgondolásaim alapján.
Köszönet az eddigiekért. Anikó
Úgy érzem a tesco-s hölgy egy kicsit kilógott a sorból, ő nem igazán KKV szempontból közelítette meg a kérdéseke, bár persze tőle is lehetett tanulni.
Köszönöm!
Fejleszthető:
Érdemes lenne profi műsorvezetőt felkérni egy ilyen méretű konferencia esetében. Bár az ügyvezetőtök cégvezetőnek biztosan nagyon jó, nem színpadra való. Szerintem ezt nem szégyen elismerni.
A néma álldogálása - a "csendre várok" - egészen kínos volt. Nem a hallgatóságnak.
Először (és nem utoljára) voltam a konferenciádon.
A Kolostor Őrével, a jogameditacio.hu társszerkesztő kollégával szerettünk volna mindketten jelen lenni. Sajnos nála az ónos eső tényleg közbe szólt (pedig ő tényleg egy igazi Wolf fan); mert Hosszúhetényből nem tudott feljönni. Sebaj majd legközelebb.
Nagyon sok hasznos dolgot sikerült lejegyzetelnem és voltak ismétlések is, ahol a fekete foltok változtak világosabb színűekre. Örültem, hogy volt kifejezetten egy olyan előadás is, ahol nem a szolgáltatás van előtérben (nem is kifejezetten KKV specifikus terület ez persze); hanem kifejezetten az árverseny az, ami dominál és ebben az esetben mit lehet tenni a konkurencia harcban.
Téged már agyon dicsértek, de én sem tehetek mást. A sztorizás csúcsa volt az utolsó előadás. Nem tudtam most jegyzeteljek vagy kényelmesen hátradőlve élvezzem a show-t.
Kata és Rita előadása is lebilincselő volt, körbe járták a témát, hogy semmi ne maradjon ki, minden érthető legyen és le is tudjuk jegyzetelni.
Hogy ne csak jót mondjak és, hogy az építő kritikák is segítsenek benneteket írom le:
Nebojsa előadása is nagyon hasznos volt, tele ötletekkel, nagyon látszott, hogy ott van a szeren, de mégis arra emlékeztetett, mint amikor az egyetemen egy-két nagy tudású prof. előadását hallgattam volna, akik hát nem a Pattantyús Géza módjára adták elő a dolgokat. Alapvetően ami gondom volt az, hogy egy ekkora területet nem lehet egy órában még rendesen összefoglalni sem, bárhogy is próbálta (tényleg érződött, hogy szeretné átadni); inkább csak lehetőségek villantak fel, a slide-okról csak 1-2 dolog volt kiemelve és az is gyorsan tovább lett pörgetve, amit nem mindig tudtam elcsípni. Eléggé ki is merített ez az előadás. Ilyenkor érdemes lenne kiosztani a prezentációt is. Vagy amit a többiek tettek, a kevesebb több alapján egy területet kellene inkább jobban körbe járni. Félreértés ne essék 5 oldal A5-t jegyzeteltem és nagyon sok hasznos dolgot, de hogy pontosan hogyan is kezeljem le ezeket... Persze, tudom 6 előadás van erre:)
Ettől és a kisebb hibáktól eltekintve összességében én is egy nagy 5-öst adok:)
(a rendszerben mint sangita.hu vagyok bent, de most a non-profit jogameditacio.hu arcunkkal voltunk jelen:)
A kémprogramjaim tökéletesítésének akció tervének már ma neki estem.(De pszt! Erről nem beszélhetek.)
Az "kisördög" mentesítés projektbe is belefogtam.
Pedig én csak a márciusi konferenciára mentem jegyet váltani. :)
Gábor, nagyon köszönöm a tegnapi konferenciát!
az előadások nagyon jók voltak. rengeteg ötlet. Nebojsa nekem kicsit túl gyors volt, talán azért, mert számomra rengeteg új dolgot mondott, gyorsan váltogatta a prezentációit, biztos nagy téma volt. ezt leszámítva, a többi előadás érdekes, tartalmas, sok-sok aha gondolat, leírva!
amitől még nagyon féltem, ekkora tömegnél, és az egész napos rendezvénynél, a mosdók tisztasága. tűrhető volt, rosszabbat vártam.
én is első konferenciás vagyok, megérte eljönni, bár az ónos eső miatt, a tömegközlekedést választva, hajnali 3-kor indultam el otthonról. de nem bánom.
Gábor, még sok-sok ilyen tartalmas és hasonló színvonalú rendezvényt!
köszönjük
Ha tudsz jobbat, mi mindig szívesen tanulunk!
Ha névvel megírom újra bent hagyod?
Remek összefoglalója az eddig szerzett ismereteimnek, és a milliót érő 2 mondat!
Köszönöm, a szervezés is profi volt!
A mi csapatunknak is az volt a véleménye, hogy nagyon sok hasznos infót és cselekvésre buzdító lendületet szereztünk, hála nektek. Igaz az ebéd után a „Nebojsa Infója” elégé nyomasztó, hirtelen váltó tömény, számomra nem tiszta anyag volt.( ez valószínű az én hibám)
De a lényeg az összegzés : Köszönöm Commando!
Már az első 10 perc után éreztem, hogy megérte eljönni! :) Pedig nem volt egyszerű, az M0-s tükör jég volt, de megérte a rizikót...
Sok fontos infot kaptam és meglepődve láttam, hogy ösztönösen - sajnos ösztönösen és nem tudatosan - néhány tippet alkalmaztam az elmúlt 10 év alatt, mióta rendezvényszervezőként, testfestő oktatóként keresem a kenyeremet. Gábor, kár hogy nem találkoztunk hamarabb!!! Akkor előrébb lennék. De már látom a fényt az alagút végén.
A rendezvényen, miközben hallgattalak, több oldalt is teleírtam és plusz oldalakat töltöttem meg a saját ötleteimmel, melyeket Te generáltál bennem.
Amikor pedig este hazaértem, rázúdítottam a férjemre az élményeimet, mert nem tudtam volna aludni! :)
Másik nagyszerű élményem még az, hogy az akciós áron kapott Marketing Navigátort nem lehet letenni! Sok jó ötlet, ami garantáltam kiemel a sok rendezvényszervező cég közül!
Köszönöm Gábornak és kollégáinak!
Üdvözlettel:
Héjjas Nikolett
TESTFESTŐ AKADÉMIA
www.testfestes.hu
http://testfestes.mconet.hu
Lenyűgöző volt, ahogy az említett gazdasági és időjárási viszonyok ellenére megtelt a terem. Ezt nem sok rendezvény úszta volna meg veszteségek nélkül. Így ez presztizs szempontjából egy 150%-os konferencia volt!
Bár - nem először - miattad döntöttem a részvétel mellett, a többiek sem okoztak csalódást. Egyedül Nebojsánál éreztem azt, inkább csak be akarta mutatni, mi mindent tud, de nem döntötte el, hogy abból mit oszt meg a jelenlévőkkel.
Mert az a sok szorgalmas jegyzetelő, akit Te is láttál, kizárt dolog, hogy papírra tudta vetni amit látott, hallott, annak ellenére, hogy a többség valószínűleg felsőoktatási intézményekben edződött e téren. El kellett volna döntenie, hogy tanfolyami nyalókát visz magával, amit mindenki megízlelhet, vagy beáldoz valamit...
A szomszédom azt mondta, Nebojsa olyan profi, hogy ilyen taktikát véletlenül nem választ.
Ebben egyet kell értenem vele, ezért arra gondolok a zúgolódók számából szeretné lemérni mennyire figyeltek az előadására és amikor már mindenki őt reklamálja, akkor osztja meg a közönséggel azt a linket, ahol kárpótolja őket....
Megfeleltem az első szabálynak? :)
Üdvözlettel:
Meichl Mátyás
Végtelenül csalódott vagyok.
Kétszer is regisztráltam magam a konferenciára,de mégsem kaptam jegyet,így nem tudtam ott lenni.
Azt hiszem ez már pótolhatatlan veszteség a számomra.
Sereghy Emese
Azt hiszem nektek köszönhetően megszerettem ezt a műfajt.
Az előadások:
Nagyon jók voltak, sok esetben magamra, illetve cégem problémáira ismertem. A jó/rossz ügyfeles előadás rosszas (ezek szerint ilyen szó is van) része, végig egy - hál'Istennek - régi ügyfelünkről szólt, a jós fele pedig a többiről, aki ránk várt valamiért.
Sajnáltam hogy Nebojsa nem tudott hosszabban kibontakozni, éreztem hogy az idő szűke miatt többször maradt mondanivalója egy-egy diával kapcsolatban, remélem a majdani infó-termékbe ezek bekerülnek, mint "kimaradt jelenetek".
Este elkezdtem a kapott házi feladatokat, nemsokára úgy éreztem többet tettem a cégért azalatt a 60 perc alatt mint máskor 60 óra alatt. ;)
Néhány szót a szervezésről is hagy ejtsek:
A helyszíni dolgok elég adottak voltak számotokra, mégis elmondom a 2 negatívabb dolgot amivel szembesültem. Lassú ruhatár, szűk "padsorok".
120 kilós, fázós ember lévén, engem ezek a dolgok picit mélyebben érintettek, de nyilván nem nyújtózkodni mentem...
Amiket pozitívum ként emelnék ki a körítésből:
Mindenki kedves volt, ettől mindenki kedves volt, köszönöm!
A 2 újság nálam nagyon betalált, köszönöm!
A sonkás szendvicset :D az etalon kategóriába tenném, köszönöm!
Összességében:
Bármekkora skálán a legmagasabb fokozatot adom a konferenciának.
Nagyon sok eddigi ismeretem, elcsípett, hallott információm, rendszerbe szerveződött, tudássá alakult általa.
Tényleg Köszönöm Szépen!
Csak szuperlativuszokban tudok beszélni, a személyes találkozásunknak és a tanácsaidnak is örültem. Mától megkezdtük az MTSZ bevezetését, és bízunk a jövőben és nyilván magunkban.
Tiszta térben, születnek a tiszta gondolatok.
Ritz Tibor Takarítóguru
Nagyon jó volt a konferencia, olyan, amilyet elvárok tőled, tőletek.
Egyelőre most sajnos nem vagyok navigátor tag - voltam már - de tervezem, hogy amint lehet újra tag leszek!
Más:
A GT blogon kiadtad az instant tanácsadó első két fejezetét, amiket hallgatok is sűrűn - felváltva a GT szisztémával. A kérdésem, hogy a hátralevévő 2 rész mikorra várható, vagy esetleg lemaradtam valamiről?
Üdv:
Gábor
Van egy zenész ismerősöm, akinek elmeséltem a fehér, kontra fekete dobos példát. Azt mondja rá: „ez baromság”.
Én kérdem: miért?
Azért – folytatja – mert az a zene a színvonalasabb, ami változatosabb.
Igen ám – próbálok érvelni – de itt nem feltétlenül a színvonalról, hanem a extázisról és profitról van szó.
„Baromság – mondja és folytatja. „A színvonalas zenéért fizet többet a közönség”.
Igen ám – próbálok érvelni – de a monoton zene még lehet nagyon színvonalas.
„Baromság – mondja és folytatja – a monoton zene nem lehet színvonalas.
Oké, elfogadom – adom meg magam – de akkor te miért nem vagy gazdag?
„Azért – folytatja – mert a köcsög közönség nem tudja, hogy mi a jó. Rohadjanak meg”
A hozzászólásokból ítélve ez jól sikerült.
Nem is a meg-nem-értett művész jelenség a baj, hanem leginkább az, amikor másokat okolunk a saját kudarcainkért.
Ha engem kérdezel, ebben rejlik az élet legnagyobb titka. Legalább is, amire eddig rájöttem...
Mint a legtöbb résztvevőnek nekem is az volt a legnagyobb bajon Nebojsa előadásával, hogy csak elsorolta a lehetőségeket és semmi egyéb tippet-trükköt nem adott az érdeklődőknek, akik esetleg ráharapnának az ő termékeire!
Nagyon hiányzott egy ilyen csali az előadásból.
Azt javaslom, ha van honlapod kezdj neki az optimalizálásának egyedül. A Google adwords rengeteg segítséget ad minden opcióhoz, magyarul vagy angolul.
Ha céged van az is lehet, hogy már kaptál egy 16e Ft-os bónt tőlük, így semmibe nem kerül a próbálkozás.
Persze én a bónt a karácsonyi iroda nagytakarítás után találtam meg, amikor már befizettem 15000 Ft az Adwords számlára. :(
Én egy nap alatt végig olvastam, betettem a követő linkeket az oldalamba és simán megy az egész.
Én összesen egy napot töltöttem a Google helpjeivel és egyéb blogok olvasására és sajnos elmondhatom, hogy semmi áttörő újdonságot nem hallottam.
De legyen a jó hír az, hogy ha egy teljes napot rá szánsz, már többet tudsz mint az átlag, akinek az előadás szólt!
Üdv.
Szabolcs
Fenti beköszönőm,sajnos, igaz.Mivel az Úr és a KPM nem takarította a jeget Baja várost
B.pesttel összekötő utat,így vis major esete forgott fent./és lent -vidéken is./PEDIG MÁR HETEK ÓTA ERRE A KONFERENCIÁRA KÉSZÜLTEM!!!!
Sőt, egy tanult kolleginát is Rád beszéltem.
A buszközlekedés is behalt, vonattal pedig már du. kettőre fel is értünk volna.Így csak az irigykedés maradt másol kommentjét böngészve.Deazért az eddigieket is kösz,TE vagy a legjobb!/szerintem.
Üdvözlettel:Ignácz Csaba
Ne csüggedj, hétvégén a stábbal átbeszéltük, hogy mit tudunk tenni azért a pár vendégünkért, akik nem tudtak a jég miatt eljönni.
A hét elején küldünk egy tájékoztatót - abban minden benne lesz.
…Mivel minden nagyon a helyén volt, egy zavaró közjáték kivételével, amit végül én heréltem ki. A visszajátszott felvételeken talán hallható, hogy Kata mondandójának legelején (pont amikor a konkurenciaharc trükkjeiről beszél) szabotázs módon, fülsértő gépzaj üvölt be kintről. Látszott, hogy a teremben ez mindenkit zavar, de 1500 ember közül csak én voltam az egyedüli bátor marketinges (pedig éppen akkor tanítottad: „Ne tervezz, cselekedj!”) aki az oldalajtón kirohanva, fél perc alatt szétzavarta a békésen vágókorongozó építőmunkásokat a következő felkiáltással: „Vagy azonnal befejezik a munkát, vagy bevezénylek mindenkit a terembe, és végig kell hallgatniuk Wolf Gábort!…”
(Eme a kis hőstettért cserébe, talán elnézed nekem, hogy a résztvevőként biztosított kedvezményes vásárlás megrendelőjét nem személyesen adtam le, hanem postázom.)
A hangulatról:
A konferencia ritka szakmatörténeti pillanattá vált, olyanná, amire a nagy vallásalapítók is nyálcsorogva áhítoznak:
Előre megfontolt szándékú tömeges hangulatkeltés
Csoportosan elkövetett közönség elleni izgatás
Táncoslábúak fokozott veszélyeztetése
Távolmaradók sérelmére (halovány holdfénynél) elkövetett súlyos esti sértés
Vidám hangulatú, recessziós össznépi halleluja, marketinges áldásosztással…
Táncrendről-koreográfiáról:
Gábor! Azt hiszem, sikerült megdöntened a kollektív együtt táncolás világrekordját. Válogatott oktatókkal, jól leképezhető ritmusképlettel, fogékony, ujjcsettintgető közönséggel vitted ismét táncba a szakmát.
A tandíjról:
Ezért a valóban jelképes összegért, más „tánctanár” még a kabátunkat sem segítette volna le. Te viszont az összes lépést bemutatva csiszoltad fényesre a táncparkettet.
Az első sorból tisztán láttam, hogy Te magad is mennyire meg vagy illetődve. Nem tudom, mi lehetett számodra nehezebb: a szakmai emlőiden lógó, tudásszomjtól fűtött, szellemi orgazmusra készülő 1500 ember roppant terhe, vagy a feléd irányuló kollektív szeretet súlyának feldolgozása.
Kedves Gábor! Már nem vagy magányos farkas: a nyájad hatalmasra duzzadt, a pásztorsíp szépen szól, a bárányaid marketinges farkascsordává sokasodtak.
Jó volt táncolni Veled.
Máté József
HírlevélMágus
az Opel Vektor Udvari ASTRAlógusa
az MMSZ Udvari Zenésze
(És persze itthon is - kottázni nem tudok, ezért csak a szöveget idézem: "Hipp-hopp, jön Wuk! - Ismerős?:)
Szép napot és további sok sikert !
Lehet bármilyen zseniális ötleted / zeneszámod / stílusod / terméked, ha nem tudod eladni, akkor nem leszel gazdag.
Ez ilyen egyszerű, a továbbiakban pedig Gábor örök-érvényű szabályai irányadóak.
Az egyik VIP tagod foglalta össze szerintem a legobjektívebb módon a konferencia megítélését a nagyközönség szemszögéből.
Ide nem tudom miért nem írta le a véleményét, de egy másik marketinges blogban az alábbi bejegyzést postolta .. :
Sokszor kérdeznek, hogy miért megyek el ilyen konferenciákra, hiszen már sok dolgot megtanultam a VIP-n és a Fitneszen és még nagyon sok dolgot meg se valósítottam.
Mégis nagyon hasznosnak érzem az ilyen napokat, mert 1 napra kikapcsolom a telefonom és semmi más nem érdekel csak az új ötletek elsajátítása. Ezen kívül egy teljes napon át jár az agyam azon, hogy hogyan tudom a régi ötleteket megvalósítani az újonnan kapott inspirációk segítségével!
Mivel én egy kicsit jobban ismerem a Commandós társaságot, ezért csak az építő kritika jegyében összefoglalnám véleményemet:
!!!Nekem Kata volt a mélypont a konferencián. Lehet, hogy azért mert a bolti marketing nem az én asztalom…
Nekem a kémkedős sztorik nem jöttek be annyira. Inkább egy barátikörben elhangzott nosztalgiázásnak tünt, mint egy szakmai előadásnak. A Tescos múlt miatt mindig is voltak prekoncepcióim Katával kapcsolatban és ez sajnos nem változott. Az egyetlen pozitívum, hogy ott hagyta ezt a mocsok bandát!
Piros pont!!! Szerintem Rita volt a legfelkészültebb a konferencián. Ez a prezentációján is látszott. Messze verte a többiekét.
Valóban nem volt sok új dolog benne, de a legjobb lehetőség volt a Fitneszen tanult dolgok felelevenítésére.
!!!Nebojsa nekem csalódás volt. Bemutatta az összes eszközt, amit használhatunk a neten. Nem vagyok nagy Google guru, sőt az alapokon vagyok túl, de nekem nagyon minimális volt az újdonság. Amikor bemutatta a lehetséges eszközöket a vevők elérésére, azt vártom, hogy kapunk egy kis tippet vagy trükköt az egyes eszközökre. Ehhez képest egy száraz felsorolást kaptam. Nagyon egyetemi tanáros volt.
Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy a traningjén már megkapnám a trükköket is.
De ahhoz, hogy valaki égjen a vágytól, hogy elmehessen a tanfolyamra több csali kellett volna az előadásban…
!!!Wolf Gábor: A megszokott vicces előadás.
Valami azért zavart. Nem tudom mi volt Gáborral, esetleg egy kis influenza, de nem volt 100%-os.
Az első előadás utáni szünetben halottam valakitől, aki nyilván előszőr hallotta, hogy nagyon szétszórt és nem is lendületes az előadás.
Belegondoltam, hogy annak aki nem ismeri tényleg így jöhetett le. Sokszor megálll mintha nem tudnád hol tart. Ezt kilehet ütni egy korty vízzel, de nem ilyen sokszor.
Ezt külön figyeltem a második előadásban. Ott is fogyott a víz rendesen , de a tartalom szerintem kárpótolt mindenkit a bemelegítő előadásért.
Én azt mondanám, hogy a konferencián nem térképet kaptunk a marketing-dzsungelhez, hanem a navigátoron túl lépve, egy új szemléletet kaptunk ami már-már üzletvezetési GPS!
Szóval egy nagyon értékes nap volt. Talán ha nem tízkor kezdődik, akkor több lehetőség lett volna a kapcsolatok ápolására hosszabb szünetekkel vagy egy hosszabb ebédszünettel.
Így talán többen találkozhattunk volna.
Nagy Tamás,
egy résztvevő a konferencián, blogolvasód
Bizonyára sokkal jobban megoldotta volna egy olyan gyakorlott "sztár" műsorvezető, aki ahhoz van szokva, hogy a fizetett közönséget külön porondmester irányítja.
Gábor, gondold át máskor! :)
Nemrég írtam a blogban,hogy a válság a fejekben van,és ez most alátámasztva látszik.Ennyi látogató,aki akar tenni,és ilyen "előremutató"előadások!
NE,NE higgye senki,hogy ez túl "gájlos"!
Nem csak az előadásokra gondolok,abból is lehet tanulni-én is leszűrtem a rám vonatkozó tanulságokat.
DE...!
Az előadások közben történt finom reklámok,a buzdítások a termékvásárlásra,és az egész profizmusa!Lenyűgözött!K.O.!
Már majdnem előfizettem a "Navigátorra",pedig előfizető vagyok:-)
Részemről köszönet,és üdv mindenkinek!
Azóta már a legtöbb menő, "színvonalas" rockot játszó banda a feledés homályába, vagy a drogba merült.
Ám az AC/DC azóta is töretlenül nyomja, tudtommal alig hagytak ki évet. Pedig a zenéjük változatlanul ugyan olyan primitív és - dallamtalan is.
Mi a titkuk???
Ötlet tanácsadóknak:
Ha tanácsadó vagy tréner vagy, akkor kötelező nagyobb rendezvényeken megjelenned, mert az egyre bővülő ügyfélköröd (a hírleveled olvasóitól kezdve) ott is egyre nagyobb létszámban megjelenik. Ez egy nem mindennapi PR eszközzé minősül számodra, amely intenzív megerősítést okoz. Persze csak hosszú távra tervezőknek!
Ötlet a kifogást keresőknek:
A konferencián való jelenlét erejét nem tudod otthon megidézni. Hallottam néhány újdonságot is, viszont élőben ott lenni egy energetikai megerősítést adott. Korábbi ötleteim életre keltek.
üdv,
Manhertz József
A véleményem a konferenciáról sok sorstársammal együtt már a "Pácsemú "-ba megírtuk, megelőzve ezzel még a "kérdező példaképünket" is :-)
Ha gondold emeld át ide, mert lényegileg ide tartozik. Ha mégse a http://www.marketingcommando.hu/blog/pacsemu_jan15 helyen érhető el az én véleményem: "A Wolf MINDÍG jól ODAB*SZ!!! :-D " címmel szerepel
Szép napot!
Én az egész országban azonnal kiaggattatnám azt a No nyafi! molinót, amit a konferenciateremben láttam, és amit azóta számos embernek említettem már (főként a nyafisoknak, természetesen!).
Ez a plakát mindent elmond a konferenciáról: aki nyafog, bukik. Aki nem nyafog, hanem cselekszik, megoldja a problémát, amit inkább kihívásnak, feladatnak néz, és örül a benne felszabadítható kreativitásnak, amit Gábor az anyagával tovább segít, az meg szembemosolyoghat minden nyafist, meg mindenkit aki valami olyan megfoghatatlan marhaságról beszél, mint a válság.
A válság a fejekben kezdődik és ott is végződik. Gábor anyaga a válság végét segíti nagyon gyorsan elérni.
Gábor! Köszi mindannyiótoknak, hogy azóta is csak vigyorgok!!!
Guszti
Szerettem volna ott lenni, de nem sikerült :( 12 körül próbáltam parkolót találni (se a mom se a sportmax nem fogadott); így kénytelen voltam eloldalogni.
Sajnálom. :(
Üdv E
Aki valamit is konyít az internet marketinghez annak világosan kiderült, hogy Nebojsa ért ahhoz amiről beszél. A gond csak az volt, hogy mindenről akart beszélni amihez ért, és ezért semmibe sem sikerült mélyebbre ásni. Pedig nekünk - hozzáértőknek - az lett volna az érdekes.
Az aki még csak most ismerkedik ezzel a témakörrel pláne bután nézett körbe, hiszen neki aztán tényleg kínai volt az előadás.
Szóval sajnos sem a hozzáértőknek, sem a kezdőknek nem szolgált azonnal hasznosítható tippekkel.
Ennek ellenére, mégis beszélünk róla, hiszen most is az előadását ecsetelem. Lehet, hogy direkt tartotta meg így? És már előre tudta, hogy ilyen reakciókat fog kiváltani?
Hmmm.
Ezen még töprengek picit....
Tényleg azért nem jöttél be, mert nem találtál parkolóhelyet...?! És írod ezt az előző komment után (no nyafi). Tudod, mit mondana erre Ford Fairlane, Nagy Feró magyarhangján? - Eszem ...szom megáll! Háuu!
Ezt egy kissé félre értetted!
A példában a hangsúly az ismétlődésen és az extázison van. A zene csak a sztori része, hogy megértsük a példát!
Mellesleg tavaly októberben voltam egy beszállítóm továbbképzésén és a délutáni előadások után egy külön terembe vittek minket, ahol körben minden résztvevőre jutott egy dob.
Az instruktor hasonló példát mondott az afrikai zenére. Egyszer beállították egy törzsi zenekarba és 3 órán keresztül ugyanazt a ritmust kellett játszania!
Mi is bele kezdtünk. Egy 10 perc elteltével az egész csapat teljes extázisban püfölte a neki kiosztott ritmust. :)
Tehát a példa jó és van alapja!
UI: A kis róka neve egy mozaik szó. Szerinted helyes ez így? "Wadászok utamból kotródj!" :)
odafigyelni az ügyfél igényeire (szervezés, hasznos tartalom) és segíteni őt eredményt elérni (ismétlések, összefoglalások, tippek a hallottak hasznosítására).
Ennél több nem kell...
Köszönöm
Számomra a konferencia azért nagyon jó dolog ( és azért fizettem be gondolkodás nélkül a tavalyi katarzis élmény után idén is); mert hónapokra feltölt, erőt ad a mindennapi -sokszor unalmas - teendők ledarálásához.
Én, mint profi rendezvény szervező, néhány dolgot másképp csinálnék:
- a parkolási feltételeket pontosabban egyeztetném a helyszínnel, és ha valami miatt ez az utolsó pillanatban megváltozna, az utolsó pillanatban értesíteném a résztvevőket ( de ha valaki profi, nem változnak az utolsó pillanatban ilyen dolgok...)
- inkább 10.500.- Ft részvételi díjat határoznék meg, de nem kérnék a ruhatárban pénzt
- a székeket úgy igazítanám, hogy a legszélen ülőknek se kelljen a nyakukat kitörni, ha élőben szeretnék látni Gábort a színpadon, és a technikát úgy helyezném el, hogy ne takarja el az előadókat.
- bár utálom a dohányzást, sajnáltam a dohányosokat, hogy a hóesésben kellett bagózniuk.
Apróságok... de azt hiszem erről szól ez az egész...
Szép napot, jó munkát, üdvözlettel: Zsuzsa
Több hozzászólást is elolvastam a konferenciáról, mivel személyesen nem jelentem meg a rendezvényen!
Viszont néhány fontos dolgot most leírnék neked!
Korábban küldtél egy pdf-s anyagot a konferencia részleteiről, amit sajnos nem tudtam megtekinteni. Ez a saját hibámból történt! Továbbá ugyancsak saját hibámból elkeveredett az az értesítő, amit még korábban kaptam meg a postán és amely néhány részletet beleértve a helyszínt és az időpontot is tartalmazta!
Az értesítő még 15-e előtt meglett!
Viszont kb. ha jól emlékszem úgy 12. v 13-a körül hagytam egy üzenetet az ügyfélszolgálatnak, amelyre 24 h-val később sem kaptam választ!
Itt érdeklődtem volna a helyszínen és az időponton kivül a konferencia néhány fontosabb részletéről is! (parkolás. étkezés stb.)
Én csak annyit vártam volna el, hogy legalább amiben tudnak abban segítsenek. Biztosan meg tudták volna nézni, hogy regisztáltam -e a konferenciára!
A konferenciára természetesen el tudtam volna menni, hogy miért nem mentem el azt nem részletezném viszont azt hiszem, hogy nem döntöttem teljesen rosszul!
Ezzel kapcsolatosan egy kérdésem lenne.
A konferencia összegét visszaigáényelhetném -e mivel, mihamarabb meg akarom rendelni a Marketing Tervezési Szisztéma csomagot!
Úgy gondolom, hogy ez egy jó befektetés lesz, továbbá minél előbb meg is térül majd!
Arra kérlek, hogy minél előbb küldj egy mail-s visszajelzést, ha olvastad a bejegyzést!
Annak ellenére, hogy a konferencián nem voltam jelen biztosan tudom, hogy több értékes tapasztalatról mondtam le!
Mégis gratulálok az eredményhez!
További sikereket!
Üdvözlettel
Gergely Csaba
Az eddigi munkásságod etalon számomra a marketingben. Korábban sok mindenben ösztönösen eltértem más hasonló vállalkozások marketingjétől, de mióta Navigátor és VIP tag vagyok, tudatosan is komoly változásokon vittem keresztül a vállalkozásom egyébként is kiemelkedő marketingjét.
Köszönöm a letargikus, depressziót támogató időben tartott energia feltöltésre is kiválóan alkalmas előadást, amely maximálisan elérte a célját.
Félelmem nem igazolódott be, miszerint Én sajnos az előadásokon szó szerint elalszom. Érdekesség, hogy a rendezvényeiden az alvás iránti vágyam teljesen megszünt.
Már megérte. Ja és még tanulok is.
Nagyon sok energiát és azonnal hasznosítható ötleteket kaptam.
Az előadás anyaga mellett folyamatosan jöttek a saját ötleteim is. Ezek egyidejű jegyzetelése ugyan kihívást jelentett számomra, de Nebojsa előadásáig ezt megoldottam.
Az előadását nagyon vártam, mert az online hirdetés világa kedvencem a marketingben. De mint később kiderült most nem tudtam meg újat bár volt 1-2 dolog ami érdekelt volna, viszont beütött a káosz. Próbáltam az előadását jegyzetelni, de még csak vázlat szintjén sem sikerült. Szerettem volna élvezni az előadást egy szakértőtől, de elvette az egésztől a kedvem, hogy lemaradtam és minden fejezetbe csak belekapott és rohant tovább. A végén már oda sem tudtam figyelni.
Kérném a segítséged, hogy az előadás anyagát eljuttasd azoknak, akik velem együtt lemaradtak és nem jutottak a szükséges információhoz.
2009 az egyiptomi horoszkóp szerint a legjobbak és legerősebbek éve. Ez az év rólunk szól.
Az évnyitót és a segítségedet köszönöm:
Orosz Tamás
Először voltam a konferenciádon, és őszintén szólva: tömör gyönyör. A 2 millió forintos mondatot külön köszönöm. Egyet Neked, egyet Nebojsának, és egyet Ritának!
Érdemes sokat tanulni Tőletek. Az egyik legviccesebb momentum a szünetben történt. Tipikusan a fa és az erdő viszonya. Ebéd közben hallgattam a mellettem lévők beszélgetését.
A: Jó amit mond, de engem nem ez érdekel!
B: Hát mi?
A: Az érdekelne a legjobban, ő hogyan csinálta meg.
És érdekes, tényleg nem látta... :-)
Ma volt időm egy kicsit böngészni, és láttam, hogy jópáran vannak, akinek megtetszett a konferencia:
http://sikeresuzlet.blog.hu/2009/01/20/a_wolf_gabor_jelenseg
Üdvözlettel
Daniel